Szél rázta bambuszerdő
Karácsony van.
 |
| Jakushitsu Genko, Eigen-ji templom |
| Az idei (2012) sok szempontból emlékezetes marad. Furcsa, reményvesztett, kimerevített történelmi állapotban már-már komikus a karácsonyi jelképek, egyre nagyobb, egyre színesebb ikonok menetrend szerinti felmutatása, miközben egymás mellett figyelhetjük a lassan elsüllyedő jóléti társadalom utolsó lélegzetvételét és a fogyasztás különféle változatainak és szektáinak kicsit lanyhuló, de már idegrendszerünkbe épült ösztönszerű mozdulatait. Evés, fa, ajándék, internet, film, jókívánság, rokonok, evés, vágyak, Jézuska, evés, együttérzés. És sok tea. Karácsonyi. Fahéjas, és szegfűszeges. Pár éve ebből az alkalomból egy, a mostanihoz hasonló cikk kívánkozott a tollunk hegyére, akkor Kame no Chomei életét mutattuk be a teakönyv olvasóinak, most egy másik, vele szinte kortárs művész-író-szerzetest mutatunk be röviden, annak ellenére, hogy a teával közvetlen összeköttetésbe vélhetőleg egyikük sem került. |
 |
| JAKUSHITSU GENKO |
|
Jakushitsu körülbelül 350 költeményt írt kínai nyelven, amelyek egy, halála után összeállított „Eigen Jakushitsu Osho Goroku c. műben maradtak fenn. A költemények a jól ismert zen buddhista ideált mutatják fel egészen szikár, ugyanakkor finom formai, metaforikus eszközökkel. Természeti képek, a vele ellenpontozott anyagi világ, a tanár, mester-tanítvány viszony, a mester-mester viszony illúziója és egyáltalán minden evilági, és ebből eredő pszichológiai állapot radikális lebontása vissza a természetig. Még az öreg, a bölcs, az úton járó, a megvilágosodott is (ma úgy mondanák) "értékét" veszti. Ma a felbomlott és változásra kész társadalom konzervatív hatalmi viszonyait (értsd demokratikusnak álcázott előjogait) féltő rétegek képviselői beszélnek előszeretettel értékvesztésről. Ha nagyon nagy a baj, akkor keresztény értékekről. De az ún. értékek csupán a megörökölt tiszteletben tartandó vélemények merev együttesét jelentik, amik sehova sem vezetnek, a hithez pedig végképp semmi közük sincs. Jakushitso szelíd humorú költeményeiben minden előjog, "érték" meztelen, jog-, és értelemtől fosztott. HIggyük el neki, mégiscsak harminc éven át kérdezgette az emberek faluja felé lecsorgó patakot. |
 |
| Egyik verséhez Genko egy bevezetést is fűzött, amit egy szerzetes társának juttatott el, megosztva vele a (mindenkori) fennálló hatalommal szembeni idegenkedésének okát és részleteit: - Koan első évében (1361) öregségem éveit a Hanko (Eigenji) hegy lábánál kezdtem élni Omiban. Abban az időben Sorin Ka szerzetes csatlakozott hozzám megosztva velem ruházatom és eseménytelen életem, így töltöttük el az időt közösen kora tavasztól egészen késő télig. Csodáltam veleszületett tehetségét és képességeit és azt, hogy bámulatos éleslátása és intelligenciája nem párosult félrevezető önhittséggel. Ehelyett inkább engedelmesen és nagy elszántsággal dolgozott a megvilágosodást keresve, fáradhatatlanul gyakorolva anélkül, hogy egy percet is elvesztegetett volna. Egy este, amint a tűz körül ülve ráérősen beszélgettünk, azt mondta nekem: "Amikor a kolostorban éltem a többi szerzetessel, teljesen belefeledkeztem a régi könyvek olvasásába és tanulmányozásába, olyannyira, hogy inkább le sem feküdtem volna aludni, és lehetőség szerint legszívesebben az étkezést is kihagytam volna. Aztán hirtelen döbbentem rá, hogy a megértés keresése tanulás és az ész gyakorlása révén vélhetően csupán késlelteti a kijózanodás és csalódás pillanatának elérkeztét, miközben saját önző természetem az addiginál is elviselhetetlenebbé vált, gondolataim hamis alapjai pedig biztosan a hírnév és haszon utáni haszontalan tolakodáshoz vezettek volna. De vajon nem épp ezek tartottak-e kezdettől fogva a születés és halál börtönében? Mennyivel jobb lenne, gondoltam magamban, ha mindazt, amit addig tanultam kidobnám az ablakon (ő azt mondja: "a tudatomból"), és megtartanám magam a semmit sem tudás, semmit megértés állapotában, így kerülve közelebb önmagamhoz a megvilágosodást tűzve ki egyetlen célomul. Az is észrevettem, hogy régi idők mesterei még azután is, hogy elérték a Megértést, keményen tovább munkálkodtak azon, hogy elkerüljék a mindennapi dolgokhoz és anyagi javakhoz való vonzódást és ragaszkodást. Volt, aki a nyugaton emelkedő hegységekbe ment és sosem tért vissza. Voltak, akiknek hollétéről csak a hegyi patakokon lesodródó levelek tudósítottak, némelyikük ilyeneket írt, hogy "bosszantó, bosszantó világi dolgok, jobb fent távol a hegyekben, legyen bár egy kő a párna a fejed alatt...stb". Mennyire mások voltak ezek az emberek, mint én, vagy a hozzám hasonló szerzetesek, akik semmit sem teszünk, de összedugjuk a fejünk, fecsegünk és nagy zűrzavart csapunk, miközben évek múlnak el anélkül, hogy bárminek is a végére érnénk. Úgy határoztam hát, hogy nem térek vissza a kolostorba, hanem megpróbálom a visszavonult bölcsek tiszteletre méltó nyomdokában járni, és életem hátralévő részét egyedül töltöm." Akkor mély benyomást tett rám ennek az embernek az emelkedett, szilárd jelleme, és csodálatos világlátása, aminek a mi középszerűségünk a nyomába sem érhet. Így hát ezt a költeményt írtam a tiszteletére, hogy másoknak is bemutathassam őt.... Genko költeményeinek egy része informális módon, graffitiként maradt fenn, köveken, kolostorok falán, vagy tekercseken. Az alábbiakban néhány költeményt idézünk: |
 |
| Fontos kulturális örökség 27.3cm magas 88.5cm hosszú tekercskép Kyoto Nemzeti Múzeum |
|
Egy kolostor kerengőjének falára írt költemény Shii faluban Okayamában: Tíz éve történt, hogy meglátogattam egy barátom. 4. (a második) |
 |
| A cikk Burton Watson fordításainak felhasználásával íródott (Chanoyu Quarterly 1987 49. pp 41-47) "Poems by Jakushitsu Genko" |
